az Aurora Healing megálmodója, funkcionális táplálkozási szakember, személyi edző, dietetikus hallgató, filozófus, anyuka.
Az egészséges életmód 2002 óta foglalkoztat, amikor PCOS-t diagnosztizáltak nálam. A hagyományos gyógyszeres (fogamzásgátló) megközelítés teljesen sikertelen volt 8 éven keresztül, ugyanis, ha abbahagytam a gyógyszert, a tünetek újra jelentkeztek: nem menstruáltam és aknés pattanásaim voltak. Több szakorvosi véleményt is kaptam ebben az időszakban, miszerint a gyermekvállalási esélyeim a nullához közelítettek, tehát gyakorlatilag a húszas éveim második felére a gondolatát emésztgettem.
A táplálkozás fontossága ebben az időszakban már erősen foglalkoztatott, így több alternatívát is kipróbáltam, de valahogy egyik sem volt az igazi. 2011-ben ismerkedtem meg a paleolit táplálkozással és le is tettem mellette a voksomat. Annyi mindent próbáltam már, úgy éreztem, semmi vesztenivalóm nincs.
I. Táplálkozz:
ne egyél, hanem tápláld a tested
II. Aludj:
ezen múlik a hangulatod, az érzelmi stabilitásod
III. Mozogj:
olajozd az ízületeidet, növeld a szerotonin,
endorfin és dopamin termelődését
IV. Gyógyítsd a lelked,
kerülj kapcsolatba a magasabb éneddel
Legyen stílusod,
mert ez is az identitásod nyelve
Jó ideig a klasszikus szemlélet szerint tartottam, de abban a formában hosszú távon nem volt ideális számomra. Magamra kellett szabni, ami meg is hozta a kívánt eredményt, azóta is ezt követem.
Két év után várandós lettem az első gyermekemmel, majd hat és fél év múlva a másodikkal. Közben volt egy vetélésem és egy kémiai terhességem is, melyekről nyíltan beszélek a konzultációimon is, ha szükséges.
A jóllét eléréséhez
külső és belső
egyensúly szükségeltetik
Hogy miért is mesélek erről részletesen?
Több, mint 10 év funkcionális táplálkozási tanácsadói munka áll mögöttem, miközben folyamatosan fejlesztettem magam táplálkozás és mozgás területén és a tanulásnak nincs vége. Ez idő alatt sokféle élettörténettel találkoztam. A közös munka sikerességének egyik része, hogy a másik ember történetében valamilyen szinten felismered magad. Célom megmutatni, hogy hogyan csinálhatnád jobban, hogyan legyen az ételed a táplálékod, mit egyél, hogy jól legyél, és legfőképpen, hogy MINDIG van választás.
Célom, hogy a tapasztalatomat megosszam és megmutassam, nem vagy egyedül. Nincs olyan téma, ami az egészségünkhöz kapcsolódik és tabuként kezelném. Itt nincs helye a szégyennek, hiszen senki sem olyan különleges, hogy vele “ne fordulhatna elő valami”….én sem :-)
És itt kezdődik az az út, ami nekem hivatás, neked életmódváltás. A te célod az én célom is. A te sikered az én sikerem is.
Táplálkozási programom által olyan kihívásokban segítem vendégeimet, mint az inzulin-rezisztencia, testsúly problémák (fogyási vagy hízási célok), hormonális egyensúlytalanságok (PCOS, pajzsmirigy alulműködés, endometriózis), autóimmun betegségek, meddőségi kihívások, menopauza, emésztőrendszeri panaszok, hozzátáplálás, sport és táplálkozás komplex viszonya.
Célom az, hogy a számodra legjobb megoldást találjuk meg.
Azt a megoldást, amit be tudsz tartani és abban a tempóban haladunk, ami számodra tartható. A lényeg, hogy mindennap tegyünk azért, hogy “Te valóban az legyél, aki lenni szeretnél”.